Az ülő életmód Hátrányai és Megoldása

Tudtad, hogy új embertípus alakult ki a földön?

A mozgásszegény életmód következtében megszületett a „homo sedens”.

Már több tanulmány is nyomon követte az ülő pozíció okozta elváltozásokat.
A vizsgálatok során minden résztvevőnél más-más problémákat találtak, de egyben közösek voltak, hogy szinte minden esetben a gerinchez kapcsolódtak.
A szakirodalmak főleg a fiatal felnőttek, illetve középkorúak körében előforduló elváltozásokat azonosítottak, amelyeket az ülő életmód okozott.

Ennek a korosztálynak legfőbb gondja, a sok ülés miatt kialakuló helytelen testtartás, valamint a mozgásszegény életmód miatt felboruló izomegyensúly.
Az ülőmunka során – irodai dolgozó, könyvelő, tervező, ügyvéd, értékesítő … stb. – megváltozik a gerinc statikája, amely előidézheti a degeneratív gerincbetegségek kialakulását. Rendkívül sok, néha csak kellemetlen, máskor olykor szinte elviselhetetlen panaszt, fájdalmat okoznak az izomzat gyengeségéből és a gerinccsigolyák elmozdulásából, elváltozásából fakadó problémák.

happySPINE GERINCTERÁPIA 
kiváló módon alkalmas a későbbi kóros elváltozás megelőzésére!

Hatékony és gazdaságos megoldást kínálunk, hogy ne essen ki senki a munkából! A preventív kezelésünkkel elkerülhetőek a porckorongsérv jellemző tünetei, a végtagzsibbadás, a lábakba sugárzófájdalom és a mozgási korlátozottság. A terápia alkalmas már kialakult gerincproblémák kezelésére is, többek között:
  • porckorong sérv műtét nélküli kezelésére,
  • lumbágó okozta fájdalom megszüntetésére,
  • isiász okozta fájdalom megszüntetésére,
  • izomfeszülés csökkentésére, és még más bajokra.
  • A kezelés minden esetben fájdalommentes. Elvégzése kizárólag előre egyezetett időpontban, várakozás nélkül és kulturált környezetben történik.

    Az eszköz és a benne lévő technológia egy új fejlesztés.

    Magánpraxisunk eredményei alapján tudjuk, hogy a szolgáltatás, amit nyújtunk az jó, a kérdés, hogy a környezetünk, és abban TE, mint cégvezető elég modern szemlélettel rendelkezel-e, hogy ezt befogadd.
    Ahhoz, hogy megértsd, tudnod kell, hogy az új technológiák, a modernizáció, a számítógépek forradalma a régi hagyományos dolgokat is jobbá tudja tenni. az élet más területeink is egyre inkább a számítógépek, a robotok és az AI fogja meghatározni a fejlődést. Nem tud ez alól az egészségünk megóvása sem kimaradni. Amit az emberek nem tudnak sok ismétlés számban, ugyanolyan minőségben elvégezni, azt egy precíziós eszköz számtalan alkalommal tudja ugyanúgy megtenni.
    Így lehetséges az, hogy a testünk tradicionális kezeléséből egy még jobb ellátási forma jött létre, egy modern fizioterápiás kezelés.
    A kezelés nem fájdalmas, teljesen gyógyszermentes, és személyre szabott!

    A preventív kezelés tartalma:

    A preventív kezelésünk gazdasági előnyei:

    Orvosi tanulmányok és felmérések igazolják, hogy a gerincünkkel kapcsolatba hozható betegségeink egyre korábbi életkorban jelentkeznek a modern korunk munkavállalási körülményeinek köszönhetően. A gerincünk nem erre az életmódra fejlődött ki, ezért fokozottan kell karbantartani és figyelni rá! Ma már nem csak az idősebb korosztály érintett a témában. Minél később született valaki, annál korábban jelentkeznek nála a gerincet érintő jellegzetes tünetek. A magyarországi kezelési eredményeinkből is jól látszik, hogy amíg az ’60-as ’70-es években született embereknél az 50-es éveik környékén kezdődnek a jellegzetes tünetek, a ’80-as korosztálynál ez már sokkal korábban 40-45 éves korra tolódik előre, és ’90-es korosztály esetében ez már a 35-40 éves korban is megjelenik az ülőmunkából és a számítógépek, telefonok helytelen használatából adódó tünetek. Ezért lesz egyre fontosabb, hogy megelőzzük ezeknek az elváltozásoknak a kialakulását és ez már a teljes munkavállalói körre érvényes, tehát már a legfiatalabb huszonéves munkavállalókat is érinti, azaz a teljes dolgozói állományra vonatkozik a megelőzés szükségessége.

    Amikor kialakul egy gerincbetegség az általában hirtelen fájdalommal jelenik meg, ami azonnali betegállományt jelent és ekkor elkezdődik a baj forrásának keresése. Az első reakció a fájdalom csillapítása, ami azonban nem teszi azonnal munkaképessé a dolgozót, 1-2 hét mire ismét fel tudja venni a munkát. Ezt követően jönnek az orvosi vizsgálatok melyek alatt már folyik munkavégzés, azonban a vizsgálatok ideje ismét kieső munkaidő. Legjobb esetben is egy gerinccel kapcsolatos betegség megjelenése 2-3 hét betegállományt jelent. Ha az állapot nem gyógyul, tehát hosszabb időre fennmarad akkor az még folyamatos figyelem megosztást is jelent, mivel a dolgozó nem tud 100%-ig a munkára koncentrálni.

    Megéri-e megelőzni ezeket az eseteket?

    Számoljunk!

    Az eddig egészséges dolgozó hirtelen kiesik a munkából 2-3 hétre:     

    ~ fél havi fizetése kerül kifizetésreszociális alapon

    Helyettesíteni kell másik személlyel vagy túlórát fizetni:

    ~ ez újabb fél havi fizetés kifizetése

    Helyettesítést esetén betanítás kell, túlóra estén magasabb a bér:

    ~ ez további emeli a költségeket:

     Mindezt valakinek le kell szervezni, így HR, könyvelés, stb. :

    ~ plusz költségek keletkeznek

    Összességében egy dolgozó havi bérének 1,3-1,5–szörös mértékű felesleges kiadást lehet megelőzni.

    Mennyibe kerül a preventív ellátásunk?

    45-69 ezer forint között a választott tartalomtól függően.

    Mennyit spórol a cég?
    Tegyük fel:

    • az ülőmunkából adódó gerincproblémával a dolgozó 3 évente megy betegállományba, ez átlagos bér és járulék kiadással számolva, 2023-as árakon, a fenti költségtényezőkkel körülbelül 650 és 900 ezer forint közötti kiadás lesz.
    • ha 3 évig megelőzzük ezt egy preventív kezeléssel, akkor ez évente 45-69 ezer forint közötti összegbe, összesen körülbelül 180-240ezer forintba került összesen.
    • Eredmény 3 évente 470 és 660 ezer forint közötti összeget spórolunk egy dolgozón 3 év alatt. Hány dolgozója is van a cégnek?

    A számítás egy leegyszerűsített példa, ettől sokkal többe is kerülhet egy kulcsszerepet végző dolgozó hirtelen kiválása a munkafolyamatokból! Hogy azon mennyit bukik a cég, azt mindenkinek magának kell kiszámolni.

    (Súgok, elég csak felszorozni az előző költség számokat. 😉 )